Üdvözöljük a

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

honlapján!

-

Országos rendezvénynaptár

<< 2018 Május >>
KeSzeCsüSzoVa
 123456
78910111213
14151617181920
212224252627
28293031   

JOGSZABÁLYOK

Külföldi programok

Felhívás innovatív vállalkozások számára

A BOKIK 2014-ben indította el hagyományteremtő céllal az „Innováció a fejlődés rugója” című rendezvényt, amelynek folytatásaként 2018 őszén ismét konferenciát szervez. A konferencia keretein belül megyénk innovatív cégei és vállalkozói bemutathatják gazdasági eredményt hozó innovatív ötleteiket, fejlesztéseiket, megoldásaikat, innovációs pályázatokon elnyert támogatásokból megvalósított projektjeiket. A kamara várja tehát a cégek pályázatait.

Közel 1300 tanuló tett sikeres szintvizsgát

Befejeződtek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében lebonyolított szintvizsgák, már csak a pót szintvizsgák vannak hátra. A BOKIK szervezésében az elmúlt hónapokban összesen 108 szintvizsgát bonyolítottak le, 33 iskola bevonásával, 25 szakképesítésben.

Jogszabályi és eljárási változások

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja soron következő rendezvényére, amelynek témája a 2018. évi jogszabályi és eljárási változások az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnál, kiemelt tekintettel az elektronikus ügyintézésre. A rendezvény előadója: dr. Ódorné dr. Zelenák Katalin főosztályvezető, Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- és Talajvédelmi Főosztály.

Munkahelyi képzések támogatása pályázati forrásból - Információs nap

Szeretné megismerni a munkaerő képzés jelentőségét?  Szívesen megismerné a támogatott munkaerőképzés lehetőségeit? Információs napunkon tájékozódhat a pályázati forrásokból megvalósítható képzések lehetőségeiről.

Részvételi lehetőség a China Smart Expo Budapest rendezvényen

2018. május 31. és június 2. között kerül megrendezésre a China Smart Expo Budapest rendezvény, melyre kamaránk megfelelő számú érdeklődő jelentkezése esetén közös utazást szervez.

Kamarai hozzájárulás: lejárt a határidő

Március 31-én lejárt a kamarai hozzájárulás befizetésének határideje. A vállalkozások többsége pontosan teljesítette ezt a törvény által előírt kötelezettséget, akik azonban lekésték az említett dátumot, még pótolhatják a befizetést, amelynek összege 5000 forint.

EuroSkills: aláírták a támogatói szerződést

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelenlétében, ünnepélyes keretek között írta alá a EuroSkills Budapest 2018 hat főszponzora az esemény támogatói szerződését. Az idén szeptember 26-a és 28-a között megrendezett versenyen Európa legjobb fiatal szakemberei mérik össze ügyességüket és tehetségüket. Megyénket Varholik Dávid képviseli majd a megmérettetésen ápoló szakmában.

Varholik Dávid már készül a EuroSkillsre

Már javában készül a szeptemberi budapesti EuroSkills versenyre a miskolci Varholik Dávid, aki ápoló szakmában képviseli majd hazánkat a szakmák Európa Bajnokságaként is emlegetett megmérettetésen. Bemutatjuk azt is, mit érdemes tudni az idei EuroSkillsről.

Bartók+klaszter

Az idei Bartók Plusz a fesztivál történetének legnagyszabásúbb nemzetközi összefogással létrejövő Bartók-produkciójával nyitja meg kapuit. A rendezvény június 8-17. között várja az érdeklődőket. A Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter ebben az évben is akcióval kapcsolódik az operafesztiválhoz.

Járműmérnöki konferencia és állásbörze

A Miskolci Egyetem május 23-25. között rendezi meg a II. Járműmérnöki Konferenciát. A háromnapos programhoz kapcsolódóan az egyetem a BOKIK-kal, valamint a kamara égisze alatt működő Észak-magyarországi Autóipari Klaszterrel (NOHAC) közösen május 24-én, csütörtökön pályaorientációs napot és állásbörzét szervez.

Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Tőkeakadémia 7. tréning - 2018. május 30-31. és június 13-14.

Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Tőkeakadémia 7. tőkebevonási ismeretek témára fókuszáló soron következő kiscsoportos, interaktív képzését. A tanfolyamot kétszer kétnapos bontásban, vidéki helyszínen tartjuk. A képzéssel célunk a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig a befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása. A képzés során korszerű piaci, üzlet tervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismereteket adunk át, befektetési fókusszal.

Szakma Sztár: két ezüst, egy bronz

Megszületett a Szakma Sztár Fesztivál végeredménye. A mérleg: két ezüst, egy bronz. A megoszlás a következő:A kereskedők közül második helyezést ért el Tóth Gabriella, harmadik lett Tóth Klaudia. vendéglátás-szervezők között versenyző Panyik Milán második lett.

Küldöttgyűlés Ipar 4.0 - Pomázi Gyula helyettes államtitkár előadása

"A kkv-k versenyképességét az innovatív szemlélet, az ehhez való értés, az ebben való szerepvállalás határozza meg a következő időszakban" – mondta a BOKIK LIV. Küldöttgyűlésén tartott előadásában Pomázi Gyula. Az iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkár az Ipar 4.0 gazdaságfejlesztési hatásairól beszélt prezentációjában.

"Magyar kézműves remek" pályázat

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ebben az évben is meghirdette pályázatát a „Magyar kézműves remek” elismerő cím elnyerésére. A pályázat célja elsősorban a magyar kézművesség értékeinek és mestereinek elismerése, a kézműves szakma rangjának emelése, a magyar kézművesség turisztikai kínálatának gazdagítása.

Munkahelyi bölcsődék

Miért érdemes munkahelyi bölcsödét nyitni, és milyen feltételekkel tehetik ezt meg a vállalkozók?  Milyen pályázati lehetőségek vannak a témában? Erről olvashatnak a mellékelt tájékoztatóban.

ENRICH in the USA - támogatás az amerikai piacra történő kijutáshoz

Öt új kiírásra lehet pályázni az ENRICH in the USA hálózat (European Network of Research and Innovation Centres and Hubs, USA) oldalán. Európai kutatók és innovációs szakemberek, kutatóintézetek, start-upok, kis- és középvállalkozások kaphatnak támogatást az amerikai piacra történő kijutásban. A NearUS néven indult projekttel párhuzamosan két másik kezdeményezés is létezik, hogy Brazíliában és Kínában hozzon létre hasonló központokat. A három hálózat összefoglaló oldala az ENRICH Centres.